Garázdaság miatt került őrizetbe

2015. 05. 26., k - 09:45
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 53 éves gyanúsított Bagon keveredett szóváltásba a sértettekkel, akiket ezt követően bántalmazott.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Lajos 53 éves bagi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 53 éves gyanúsított 2015. május 24-én 15 óra körüli időben Bag egyik utcájában szóváltásba keveredett az állapotos sértettel és annak férjével, akiket ezt követően bántalmazott. L. Lajos a férfit többször megütötte, illetve egy késsel megvágta a jobb kezét. A sértettek a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedtek.

A bejelentést követően a turai rendőrök néhány órával később Bag egyik utcájában elfogták L. Lajost, akit – előállítását követően – a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek.

Az 53 éves férfi ellen a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.