Graffiti

2014. 09. 26., p - 09:21
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 14 éves lányt állítottak elő a siófoki rendőrök, aki festékszóróval megrongálta egy társasház homlokzatát.

A rendelkezésre álló információk alapján a 14 éves lány gyermekkorú öccsének jelenlétében 2014. szeptember 24-én 19 óra körüli időben egy siófoki társasház fehér színű homlokzatára körülbelül 2 X 9 méteres felületen kék színű festékkel szövegből és különböző ábrákból álló falfirkát „rajzolt”. A fiatal lány a ház lakóinak közel félmilliós kárt okozott. A nyomozók a tinit 2014. szeptember 25-én elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, ellene rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.