Hajnali rablás

2013. 12. 17., k - 15:44
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két gyanúsítottat fogtak el a nyomozók, harmadik társukat még keresik.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen személyek 2013. december 12-én 4 óra 30 perc körüli időben egy 57 éves soltszentimrei nőt a háza előtt bántalmaztak. Ezt követően az egyik rabló az utcán leállított nyitott személyautó jobb első üléséről eltulajdonította a sértett táskáját, amiben készpénz és Erzsébet utalvány, valamint a sértett nevére kiállított személyi okmányok voltak.

 

A rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat és 10 órán belül elfogták Kecskeméten H. Gyula 21 éves ágasegyházi gyanúsítottat. A nyomozók egy célirányos akció keretében 2013. december 17-én 10 óra 30 perc körüli időben Ágasegyházán a körözés alatt álló R. Gábor 24 éves izsáki lakost is elfogták. Harmadik társukat még keresi a rendőrség.

 

H. Gyula gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőrök a férfit őrizetbe vették, a Kiskőrösi Járási Bíróság 2013. december 13-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

R. Gábort a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.