Halált okozott a bántalmazás

2015. 03. 06., p - 10:40
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 37 éves férfi – a gyanú szerint - olyan súlyosan bántalmazta az édesanyját, hogy a sértett a gondos orvosi ellátás ellenére elhunyt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. József 37 éves pilisi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint B. József 2014. április 18-át megelőző időszakban - pilisi házukban – tettleg bántalmazta az édesanyját, aki kórházba került. A sértett a gondos orvosi ellátás ellenére 2014. április 30-án elhunyt.

A haláleset körülményeit a Ceglédi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálta. A szakértői vélemény beérkezését követően a Pest Megyei Rendőr- főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el, melynek során – a beszerzett adatok eredményeként - megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a sértettet B. József bántalmazta.

A 37 éves férfit a Pest megyei nyomozók 2015. március 4-én a reggeli órákban elfogták és előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A nyomozóhatóság előterjesztést tett a 37 éves férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

B. József ellen a további eljárást – fogvatartása mellett – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.