Hamis hatósági jelzés a körözött gépjárművön

2014. 09. 02., k - 10:56
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt körözték a gépjárművet, hamis rendszámtáblája buktatta le a tolvajt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi kapitánysága eljárást folytat lopás és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt a 23 éves G. Csaba, gödi lakossal szemben.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Készenléti Rendőrség Bevetési Osztályának járőrei 2014. augusztus 31-én 12 óra 38 perckor a Budapest VI. kerület Bajcsy-Zsilinszky úton haladva felfigyeltek egy gépjárműre, melynek rendszámtáblája eltért a szabványostól. A gépjárművet megállították, és a gépjármű iratainak ellenőrzésekor kiderült, hogy annak rendszámtáblája hamis, valamint a gépjárművet a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi kapitánysága lopás miatt körözi.

 

A gépjárművet vezető férfi a rendőröknek elmondta, hogy az autó kulcsát korábban lemásoltatta, az autót azért tulajdonította el, mert egy, a főnökével történt konfliktus miatt úgy döntött, hogy a gépjárművet saját céljaira használja. A hamis rendszámtábláról úgy nyilatkozott, hogy azokat az interneten keresztül rendelte. Az intézkedő rendőrök az eredeti rendszámtáblákat a gépjármű csomagtartójában megtalálták.

 

A férfit a rendőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi kapitányságára előállítottak, vele szemben a további eljárást  - szabadlábon hagyása mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi kapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.