Hárman rács mögött - videóval

2016. 10. 22., szo - 05:37
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak kannabiszt termesztettek.

Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ráckevei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya S. Attila 29 éves, S. Krisztián 31 éves, S. István 50 éves dömsödi lakosok és N. Tamás 31 éves budapesti lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak az elmúlt hónapokban egy dömsödi ingatlanban kábítószert termesztett.

Az udvaron és a lakóházban a rendőrök 2016. október 19-én közel 50 tő vadkendert találtak, amelyeket lefoglaltak. A botanikus szakértő elsődleges véleménye alapján a növények kábítószernek minősülnek.

A cserépben lévő élő növényeken túl a nyomozók több mint 800 gramm szárított növényi törmeléket foglaltak le.

S. Attilát, S. Krisztiánt és S. Istvánt a rendőrök az ingatlanban elfogták, előállították a Ráckevei Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsított hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A bíróság 2016. október 21-én elrendelte az előzetes letartóztatásukat.

 

Szintén a dömsödi házban fogták el a rendőrök N. Tamást. Az ő esetében a kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, ezért kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.