Hasba szúrta ismerősét

2016. 04. 30., szo - 09:51
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 36 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint szóváltás közben egy késsel megszúrta vitapartnerét.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Sz. Sándor 36 éves karancskeszi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2016. április 29-én 18 óra és 19 óra közötti időben karancslapujtő belterületén, az utcán – előzetes szóváltást követően – dulakodni kezdett ismerősével, majd vitapartnerét egy késsel, több alkalommal megszúrta. A sértett a bántalmazás következtében - az előzetes orvosi vélemény alapján - súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök a széleskörű adatgyűjtés alapján a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Sz. Sándort beazonosították, egy órán belül karancslapujtő belterületén elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya - szakértők bevonásával - folytatja a további eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.