Hazafelé tartottak a lopott tárgyakkal

2017. 03. 21., k - 11:07
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Éppen hazafelé tartottak a lopott tárgyakkal a fiatalok, amikor a járőr tetten érte őket Jászapátin.

Egy helyi járőr észlelte 2017. március 20-án éjszaka Jászapáti egyik utcáján, hogy három fiatalember egy hűtőt és kéziszerszámokat cipel. A csapat tagjai, amikor meglátták a rendőrautót, menekülni kezdtek. A rendőr utolérte a fiatalokat, akik közben letették és eldobálták a náluk lévő tárgyakat. Elszámoltatásukkor ellentmondásba keveredtek a tárgyak származásával kapcsolatban, de rövid időn belül fény derült az igazságra. A helyi lakosok elfogásuk előtt betörtek egy családi házba és onnan tulajdonították el a náluk megtalált eszközöket.

A rendőrök a három fiatalt előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. Tamás 26 éves helyi lakos és két fiatalkorú társa ellen.  A nyomozók az ellopott tárgyakat a sértett részére visszaadták.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.