A budapesti férfi ellen három bűncselekmény miatt indult eljárás.
A rendőrök egy kést és egy boxert is találtak a férfinál.
A rendőrök rövid idő alatt elfogták azt a fiatal férfit, aki késsel a kezében pénzt követelt az édesanyjától.
Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás Hódmezővásárhelyen egy helybeli férfi ellen, aki alkalmi ismerősétől egy fahusánggal követelt pénzt. A férfit a vásárhelyi rendőrök őrizetbe vették.
Azt hitte, hogy a saját pénztárcáját tette zsebre egy asszony Komlón.
Az őrjöngő férfit a tatabányai rendőrök elfogták.
Vádemelést javasol a rendőrség a két férfi ellen.
A rendőrök az egyik férfit a helyszínen elfogták, ismeretlen társát keresik.
A budapesti rendőrök vádemelési javaslattal zárták le azt az ügyet, amelyben egy nő és ismeretlen társa közel 57 millió forintot lopott el egy idős férfitől.
A gyanúsítottak nagy mennyiségben kereskedtek droggal.
Késsel támadt rá volt élettársára egy férfi Gyulán. Többször megszúrta, a nő sérülései az elsődleges orvosi vizsgálat eredménye szerint nem súlyosak.
Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai rövid idő alatt azonosították azokat az elkövetőket, akik egy putnoki idős férfit otthonában bántalmaztak, majd kiraboltak.
A rendőrök a tiszalöki férfit elfogták és bűnügyi őrizetbe vették.
Vádemelési javaslattal zárult annak a fiúnak az ügye, aki külföldi bankkártyák adataival akart jogosulatlanul vásárolni több millió forint értékben.
A terézvárosi rendőrök a férfi lakásán tartott házkutatáskor Nitró, a német juhászkutya segítségével marihuánát találtak.
Vádemelést javasol a rendőrség a helyi férfiak ellen.
A Győri Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két német fiatalkorú ellen.
Hatan kerültek előzetes letartóztatásba.
Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi nő ellen, aki egy állatkereskedésből ellopott egy kaméleont.
A rendőrök több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.
A kiskunhalasi nyomozók értékesítés közben érték tetten a kiskunmajsai kábítószer-kereskedőt.
Egy rátkai nő elaludt a vonaton, majd eltulajdonították mobiltelefonját. A rendőrök a nyomozás eredményeként megtalálták, majd visszaadták jogos tulajdonosának az értékes készüléket.
Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki közel 45 millió forintot csalt ki a fővárosban.
A gyanú szerint a két farkaslyuki gyanúsított által ellopott tárgyakat a harmadik társuk kezdte el értékesíteni, de a kiskunfélegyházi rendőrök egy napon belül elfogták őket.
A rendőrség vádemelést javasol egy tápiószőlősi férfi ellen, aki azért járt Gyulára, hogy templomokból lopjon.
Tiltott módon ejtett el, majd agyonvert egy őzet egy kispaládi férfi.
A rendőrök a helyszín közelében elfogták a budapesti férfit.
Hat baranyai településen csaptak le a rendőrök.
A járőrök elfogtak egy győri férfit, aki haragosa fejét többször a falnak ütötte.
Vádemelést javasol a rendőrség a hidasi férfi ellen.

Oldalak