Hiába verték le a kamerát, elfogták őket

2016. 09. 01., cs - 12:15
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták a szolnoki betöréses lopás veresegyházai gyanúsítottjait.

A bolt alkalmazottja 2016. augusztus 3-án reggel vette észre, hogy boltjukban betörő járt az éjszaka. Azonnal bejelentést tett a rendőrségre. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy az ismeretlenek 2016. augusztus 2-án éjszaka Szolnokon hatástalanították az üzlet külső kamerarendszerét, leverték a riasztóberendezést, majd befeszítették az ajtót és bementek az épületbe. A bejutást követően az üzlethelyiségből sportruházatot, műszaki berendezéseket és készpénzt vittek magukkal.

 

A szolnoki nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként látókörükbe került két veresegyházai lakos. A rendőrök a két férfit 2016. augusztus 31-én a délutáni órákban lakóhelyükön fogták el, a lopott holmi nagy részét megtalálták náluk és lefoglalták. A nyomozók őrizetbe vételük mellett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki P. Lászlót és S. Zsoltot.  A nyomozóhatóság kezdeményezte a 59 éves férfi és 30 éves társa előzetes letartóztatásának elrendelését.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.