Jármű alá került

2015. 10. 03., szo - 07:51
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint szerelemféltés miatt gázolt az esztergomi férfi.

Emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 43 éves esztergomi férfit 2015. október 2-án. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint F. G. Kesztölcön kisteherautójával szándékosan elgázolta ismerősét. A gyanúsított mintegy 20 méteren át húzta a jármű alá került sértettet, aki ezt követően kórházba került. A férfit a nyomozók még aznap gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételét követően, kezdeményezték előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.