Jegyvizsgálóra támadt

2016. 02. 02., k - 09:51
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök egy 20 éves férfit vettek őrizetbe, aki ellen bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Dániel 20 éves üllői lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2016. január 31-án 6 óra 30 perc körüli időben a Budapest, Nyugati Pályaudvarról Albertirsára beérkező vonatról nem szállt le a szerelvény megérkezését követően. A jegyvizsgáló a férfit felszólította, hogy hagyja el a járművet, azonban D. Dániel ennek nem tett eleget. A gyanúsított szidalmazni és fenyegetni kezdte a sértettet, majd megpróbálta megütni, a ruhájánál fogva rángatta és lökdöste. Ennek következtében a jegyvizsgáló elcsúszott és megsérült.

A bejelentést követően az Albertirsai Rendőrőrs járőrei a 20 éves férfit az albertirsai vasútállomáson elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

A D. Dániel ellen folytatott eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte és bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mindent vitt, amit a raktárban talált

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki többek között kézi szerszámgépeket és szerszámokat vitt el egy építési területről Szegeden. A rendőrök rövid időn belül elfogták.

 

Határrendészeti összesítő Csongrád megyéből

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba negyvennégy határsértő Csongrád megyében. A rendőrök harminckilenc főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísértek, öt személyt pedig elfogtak, akiket előállítottak, majd átadtak a román hatóságoknak.