Kábeleket loptak, számlát hamisítottak

2013. 08. 25., v - 10:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és magánokirat - hamisítás vétsége miatt rendeltek el.

A gyanú szerint egy 23 éves kaposvári és 30 éves keszthelyi férfi 2012. szeptember 17-én nagy mennyiségű színes fémet lopott. A két férfit Rédicsen igazoltatták a lenti járőrök, amikor a teherautójukban található körülbelül 1.800 kilogramm réz vezetékkel és négy rézcső eredetével nem tudtak elszámolni. A lenti nyomozók a rakományt lefoglalták, a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki, azonban vallomásaikban jelentős ellentmondások voltak.

 A vizsgálat azt is kiderítette, hogy a gyanúsítottak Olaszországból, az Olasz Államvasutak területéről lopták el a kábeleket, ahova úgy jutottak be, hogy megbontották a kerítést.

A nyomozás során a zalai rendőrök azt is megállapították, hogy az egyik gyanúsított által benyújtott számla - amely állítása szerint a lefoglalt kábelek eredetét tisztázta volna – hamis, hiszen a kiállító cég már 2011 óta nem létezik.

 

A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 23 éves T. Imrével és a 30 éves B. Gáborral szemben jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, valamint szintén B. Gáborral szemben magánokirat - hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Lenti Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.