Kábítószer-kereskedők őrizetben

2017. 06. 19., h - 12:41
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Debrecenben elfogták azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársainak olyan információ jutott a tudomására, amely alapján azonosítottak három debreceni lakost, akik összefüggésbe hozhatóak kábítószer-kereskedelemmel.

A nyomozók a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival összehangolt akció keretein belül 2017. június 17-én elfogták S. Tibort, K. Márkot és O. Gergőt, akik a megalapozott gyanú szerint Debrecenben kábítószergyanús növényi anyagot és fehér port rendszeresen árusítottak. A rendőrök a gyanúsítottaktól több száz adag kábítószergyanús növényi származékot, valamint marihuánát és amfetamint foglaltak le.

A beszerzett adatok alapján a nyomozók további öt, fogyasztással gyanúsított debreceni lakost fogtak el és állítottak elő a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A nyomozóhatóság a 36 éves K. Márkot és a 20 éves O. Gergőt bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szakértők bevonásával, a három férfival szemben kábítószer-kereskedelem bűntett, míg az öt fogyasztóval szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.