Kábítószert árultak

2016. 01. 09., szo - 10:13
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Közel hétmillió forint értékű illegális drogot vontak ki a piacról az újpesti rendőrök, akik elfogták a Budapesten kábítószert áruló testvérpárt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást folytat Sz. Péter 25 éves, és Sz. Dárió 18 éves budapesti lakosokkal szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az újpesti testvérpár Fóton termesztette, majd Budapesten értékesítette a drogot. A rendőrök Sz. Pétert 2016. január 8-án 16 óra 25 perckor Újpesten a Jósika utcában elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A 25 éves férfinál tartott házkutatás során a lakásban tartózkodott 18 éves testvére is, aki a megalapozott gyanú szerint szintén részt vett a kábítószer-kereskedelemben. A rendőrök Sz. Dáriót is elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók az újpesti és a fóti lakásokban lefolytatott házkutatások során összesen - az előzetes szakvélemény szerint - 2,3 kilogramm marihuánát, 0,6 kilogramm hasist, 33 gramm bódító hatású gombát, 114 gramm speed-et és 1,492 darab extasy tablettát találtak, illetve a bűncselekményből szerzett vagyon elkobzása érdekében a helyszínen nagy mennyiségű készpénzt, két személygépkocsit, valamint nagy értékű műszaki eszközöket foglaltak le. 

Velük szemben a további eljárást - őrizetbe vételük mellett - a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyúttal előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.