Kaszával támadt

2014. 12. 08., h - 13:53
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínen elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint kaszával támadt egy 40 éves helyi lakosra.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozást rendel el garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. László 39 éves helyi lakos ellen.

A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. december 6-án 11 óra körüli időben Kunszentmiklóson előzetes szóváltást követően kaszával támadt egy 40 éves férfira, aki a támadás elől kitért, de a kasza személygépkocsijának motorháztetejébe vágódott. Ezt követően a sértett felesége kiszállt az autóból és R. László és a férje közé állt. Dulakodni kezdtek, miközben sikerült a kaszát elvennie a gyanúsítottól. R. Lászlót a kiérkező rendőrök elfogták és gyanúsított kihallgatását követően őrizetbe vették. A sértettek az elsődleges orvosi szakvélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.