Kerítés és drog: előzetesben egy vásárhelyi nő

2013. 09. 21., szo - 08:59
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lányt futtatott és új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy nő Hódmezővásárhelyen.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói 2013. szeptember 19-én az esti órákban tartottak házkutatást egy helyi lakásban, ahol úgynevezett herbált foglaltak le. A 40 éves nő a megalapozott gyanú szerint kereskedett az új pszichoaktív anyaggal, a bizonyítékok szerint több fiatalnak is adott el belőle.

A vásárhelyi rendőrök a visszaélés új pszichoaktív anyaggal bűntettének elkövetése mellett kerítés bűntettével is meggyanúsították B-né F. Tímeát. A nő egy hódmezővásárhelyi lakást bérelt és kuncsaftokat szervezett az ott üzletszerű kéjelgést folytató nőnek, amiért részesedést kapott.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság az asszonyt őrizetbe vette, a bíróság pedig ügyészi indítványra 2013. szeptember 20-án elrendelte előzetes letartóztatását.  

Egy másik kábítószeres ügyben is eredményesek voltak a hódmezővásárhelyi rendőrök. Szintén 2013. szeptember 19-én tartottak házkutatást lakossági bejelentés alapján egy Délibáb utcai házban, ahol az udvarban felépített fóliasátorban marihuána töveket foglaltak le. A 24 éves K. László ellen szabadlábon hagyása mellett kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.