Késsel fenyegetőzve rabolt

2016. 06. 09., cs - 10:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak egy 13 éves gyereket, aki késsel fenyegetve rabolta el két másik fiatal táskáját.

A rendőrségre érkezett egy bejelentés 2016. június 8-án 12 órakor arról, hogy Győrben egy gyerek késsel fenyegetett meg két másik fiatalt, hogy adják át neki értékeiket. A kiérkező rendőröknek a két sértett elmondta, hogy egy 13 év körüli fiú szólította meg őket és pénzt kért tőlük. Amikor nem adtak neki ökölbe szorított kézzel fenyegetve elkezdte átkutatni a két fiatal zsebeit, majd egyikük válláról lerántotta a táskát és abban is kutakodott. A táskában összesen ötven forintot talált és egy kést, amit kivett és azzal tovább fenyegetőzve az egyik sértett telefonját akarta megszerezni. A két áldozat elkezdett futni, majd távolabb egy felnőttől segítséget kértek. A gyermekkorú rabló - miután nem járt sikerrel - a földre dobta a táskát és szintén elfutott, de a helyszínre érkező rendőrök a közelben elfogták. Igazoltatásakor kiderült, hogy a fiút eltűnése miatt is keresi a rendőrség. A gyanúsított elmondta a járőröknek, hogy a közelben egy romos épületben rejtette el a kést.   

 

A gyermekkorú elkövetőt a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol - őrizetbe vétele mellett - rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A fiú elismerte a bűncselekmény elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.