Kést rántott - videóval frissítve

2016. 05. 31., k - 15:13
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi előzetes szóváltást követően több alkalommal megszúrta a sértettet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya eljárást folytat életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Márk 20 éves budapesti lakos ellen.

A férfi 2016. május 28-án 18 óra 30 perc és 19 óra között a Budapest IX., Vágóhíd utca és a Mester utca kereszteződésében előzetes szóváltást követően egy késsel, több alkalommal megszúrta a sértettet. Az elsődleges orvosi szakvélemény szerint a férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

A rendőrök a 20 éves férfit 2016. május 28-án 22 óra 30 perckor a Budapest VIII., Blaha Lujza téren elfogták, előállították, majd kihallgatását követően őrizetbe vették. Egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Az illetékes bíróság 2016. május 31-én elrendelte L. Márk házi őrizetét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.