Két férfit vertek meg és egyiküket ki is rabolták – videóval

2014. 11. 10., h - 08:43
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai nyomozók a bűncselekmény elkövetésének másnapján elfogták a rablás és súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsított férfiakat.

Rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya két helybéli ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 22 K. István és a 25 éves L. Sándor 2014. november 8-án éjjel egy tatabányai bevásárlóközpont előtt bántalmazott egy férfit, mert az nem kínálta meg őket cigarettával. Ütötték, rúgták a sértetett, majd magára hagyták és bementek az üzletbe.

 

Vásárlást követően a gyanúsítottak leszólítottak egy másik, szintén a hipermarket előtt várakozó férfit. Tőle is cigarettát kértek. A sértett megkínálta őket a nála lévő dohányból. Beszélgetni kezdtek. Közben autó érkezett K. Istvánért és L. Sándorért, akik a férfit magukkal vitték. Bulit és szórakozást ígértek neki, helyette azonban verést kapott. Tatabánya egyik ritkán lakott városrészében kilökték a járműből, megverték és elvették értékeit.

 

A tatabányai nyomozók miután tudomást szereztek a bűncselekményekről, részletesen meghallgatták a sértetteket. Az általuk kapott személyleírás alapján kiderítették, kik lehettek a tettesek. 2014. november 9-én délután otthonukban elfogták őket. A 22 K. Istvánt és a 25 éves L. Sándort a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. A két helybéli férfit a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A rendőrség a fenti bűncselekmények mellett vizsgálja, hogy a gyanúsítottak ugyanezen az éjszakán követtek-e el továbbiakat is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.