Két Molotov-koktél - videóval

2016. 05. 13., p - 12:46
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két égő üveget dobott a ház udvarára az ismeretlen nő, majd elfutott. A rendőrök elfogták.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2016. május 9-én az esti órákban ismeretlen elkövető Bácsalmáson, a Hősök tere egyik lakóházának udvarára két - meggyújtott állapotú - Molotov-koktélt dobott. Ennek következtében három oszloptuja leégett, illetve a tuják fölött húzódó villanyvezeték meggyulladt. A Bajai Rendőrkapitányság Bácsalmási Rendőrősre nyomozást indított rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendőrős nyomozói rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható Cs. Jánosnét. Az 54 éves helyi nő gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.