Kirabolta a trafikot: őrizetben a gyanúsított-videóval

2016. 08. 07., v - 04:54
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Késsel követelte a bevételt az eladótól a 63 éves férfi.

Az egyik diósjenői dohánybolt eladóját egy férfi 2016. augusztus 6-án 17 óra 25 perc körül késsel a kezében megfenyegette és a bevételt követelte. Az eladó a kérésnek nem tett eleget, a bolt riasztóját bekapcsolta, ekkor a támadó a pulton áthajolva a kasszából nagyobb összegű készpénzt vett ki és a helyszínről elmenekült.  Tettlegességre nem került sor. Ezt követően érkezett a trafikhoz két helyi polgárőr, akik a sértett segítségkérésére személygépkocsijukkal a rablás gyanúsítottja után indultak, akit a helyszín közelében feltartóztattak és a rendőrök kiérkezéséig visszatartottak.

A rendőrségre érkezett bejelentést követően a Rétsági Rendőrkapitányság településen szolgálatot ellátó körzeti megbízottai öt percen belül a helyszínre érkeztek, majd a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható P. János 63 éves helyi lakost elfogták, akinél a ruházatátvizsgálás során a bűncselekmény elkövetéséhez használt kést, valamint az eltulajdonított készpénzt megtalálták.  

A rendőrök P. Jánost a Rétsági Rendőrkapitányságra előállították, ahol felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.