Közel 45 millió forintot csalt ki

2017. 01. 19., cs - 14:32
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki közel 45 millió forintot csalt ki a fővárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya eljárást folytatott T. Ádám 42 éves budapesti lakos ellen csalás bűntett, valamint sikkasztás bűntett és más bűncselekmény miatt.

A nyomozás adatai szerint T. Ádám 2012 februárjában az mondta két férfinak, hogy áron alul szerez nekik mobiltelefonokat és számítógépeket, ezért ők több mint 3 millió forintot adtak át neki. Azonban az ígért elektronikai eszközöket nem adta át és a pénzt sem fizette vissza a sértetteknek.

Egy hónappal később az egyik férfi több mint 11 millió forintot adott át T. Ádámnak és megbeszélték, hogy telefonos alkalmazásokat készítenek és azokat közösen értékesítik. A férfi az alkalmazásokat nem készítette el és a pénzt sem adta vissza.

T. Ádám 2012-ben két rendezvény megszervezéséről állapodott meg egy céggel. Az egyik esetben közel 10 millió forinttal, a másikban közel 20 millió forinttal károsította meg a kft-t.

A fenti cselekményekkel a gyanúsított közel 45 millió forint kárt okozott.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya befejezte és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.