Közel három és fél kilogramm drogot foglaltak le a rendőrök

2016. 08. 24., sze - 04:59
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 31 éves gyanúsítottat őrizetbe vették a Pest megyei nyomozók.

Kábítószer birtoklása bűntett és kábítószer-kereskedelem bűntett előkészület elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán B. Barbara 31 éves budapesti lakos ellen.

A Pest megyei nyomozók 2016. augusztus 22-én a kora délután órákban egy fővárosi hotelben intézkedtek egy nővel szemben, mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy kábítószert tart magánál, valamint azzal kereskedik. A rendőrök átvizsgálták a ruházatát és a nála lévő csomagokat, amelyekben készpénzt és több tasakba csomagolva közel három és fél kilogramm ismeretlen anyagot találtak és foglaltak le. A szakértő elsődleges véleménye szerint a lefoglalt kábítószergyanús anyag kokain.

B. Barbara kabátjában egy feltehetően hamis okiratot is találtak a nyomozók. A hotel szobájában, valamint a nő budapesti tartózkodási helyén is házkutatást tartottak, ahol további kábítószergyanús anyagokat, valamint azok terjesztéséhez használatos átlátszó tasakokat és mérleget találtak. Ezeket szintén lefoglalták.

B. Barbarát elfogását követően előállították a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozóhatóság kezdeményezte az előzetes letartóztatásának elrendelését.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.