Külföldről hozták a kokaint

2015. 02. 26., cs - 10:27
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök két férfit fogtak el Szigetszentmiklóson.

 

Kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya K. András 37 éves és társa, Z. Csaba 41 éves szigetszentmiklósi lakosok ellen.

 

A Pest megyei rendőrök Z. Csabát 2015. február 20-án 3 óra 50 perckor igazoltatták Szigetszentmiklóson. Az ellenőrzés során a férfi által vezetett tehergépkocsi vezetőfülkéjében - zacskóba és fóliába csomagolva - több mint egy kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak. Az intézkedő rendőrök átvizsgálták a 41 éves férfi ruházatát és táskáját, melyekben több mint 3000 angol fontot és egy gépkocsi indítókulcsát találták meg. A kulcsról Z. Csaba úgy nyilatkozott, hogy az egy barátja tulajdona. Az autó – az igazoltatáskor - Hollandiában parkolt, ő a járműből egy csomagot vett ki és hozott el Magyarországra, a barátja kérésére.  

 

Miközben a rendőrök a gyanúsított által vezetett teherautó utasterét átvizsgálták, abban további 13 ezer angol fontot találtak.  

Ezt követően a nyomozók a férfi lakásán tartottak házkutatást, ahol egy zacskóban körülbelül 6 grammnyi fehér port foglaltak le.

Az eljárás eddigi adatai szerint a 37 éves férfi 2014 szeptemberétől folyamatosan hozott csomagokat az országba K. András megbízásából, ezeket Magyarországon adta át 37 éves barátjának.  Z. Csabát előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

 

Társát, K. Andrást 2015. február 20-án – a reggeli órákban - szigetszentmiklósi otthonában fogták el a nyomozók. A 37 éves gyanúsított lakásán 12 darab telefont foglaltak le. A férfit előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

 

A Pest megyei nyomozók ezen esetet megelőzően – 2014. december 4-én - egy szigetszentmiklósi garázsban nagy mennyiségű fehér port foglaltak le, amely a szakértői vélemény szerint kokain. A nyomozás adatai szerint a szállítmány szintén külföldről érkezett, azt Z. Csaba K. András megbízásából hozta be az országba.  

 

A két szállítmány piaci értéke közel 60 millió forint.

 

A gyanúsítottak ellen a további eljárást – előzetes letartóztatásuk mellett- a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.