Lezárt akta: Hamis számla

2016. 07. 21., cs - 08:13
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel kétmillió forintot akart kifizettetni az egyik helyi vállalkozással a gyanúsított.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécske Rendőrőrse nyomozást folytatott csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Viktor 21 éves helyi lakos ellen.

 

Ismeretlen tettes a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. május 6-án álnéven e-mail üzenetben közel kétmillió forintról szóló számlát küldött egy tiszakécskei cégnek. Az üzenetben felszólította a vállalkozást, hogy a kért összeget utalják át az általa megadott bankszámlaszámra. A cég nyilvántartása szerint nem volt kifizetetlen számlájuk, ezért válaszukban bekérték az eredeti dokumentumokat. A férfi postai úton feladta az - otthonában gyártott - iratokat, majd a sértett számára a kézhezvételt követően bebizonyosodott, hogy a számlát kiállítónak valóban nem tartóznak, így nem fizette ki a kért összeget.

 

A nyomozók látókörébe került egy 21 éves helyi férfi, akinek az otthonában megtartott házkutatás során lefoglalták a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható eszközök.

 

Az egyenruhások előállítását követően - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki B. Viktort, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

A rendőrök az eljárást a napokban befejezték, a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Kecskeméti Járási Ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.