Lezárt akta: Holttest Kecskeméten

2017. 06. 09., p - 09:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a 29 éves férfi előre kitervelte, hogy anyagi haszonszerzés céljából felkeresi áldozatát és a magával vitt késsel megöli őt.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2016. június 14-én 21 óra körül egy kecskeméti lakásban holtan találtak egy nőt, aki a helyszíni és halottszemle adatai alapján bűncselekmény áldozata lett. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai emberölés miatt indítottak eljárást. A nyomozók néhány órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap 7 óra 5 perckor előállítottak a főkapitányságra.

 

A nyomozás adatai szerint a 29 éves B. Gábor felhalmozódott adósságai miatt haszonszerzési célzattal találkozót beszélt meg a 37 éves nővel. A férfi 2016. június 14-én délelőtt egy kést  is magával vitt áldozata kecskeméti albérletébe. B. Gábor többször megszúrta a nőt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A férfi a cselekmény után átkutatta az albérletet és a nő táskájából több tízezer forint készpénzt tulajdonított el, majd a munkahelyére ment.

 

A férfit - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését. B. Gábor 2016. június 16-ától előzetes letartóztatásban van. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást 2017. június 8-án befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldi meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.