Lezárt akta: Megverte a sértettet és elvette a cipőjét

2017. 02. 18., szo - 11:19
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítást javasolnak a kunszentmiklósi rendőrök.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást F. Tibor 23 éves tassi lakos ellen. Társát, S. Ádámot, aki szintén tassi lakos lopással és kifosztással is gyanúsítják a rendőrök.

 

A nyomozás adatai szerint 2017. február 4-én 12 órakor bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy tassi ingatlanba betörtek és különböző berendezéseket vittek el. A kunszentmiklósi rendőrök másfél órán belül beazonosították, elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a két helyi férfit, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését.

 

A gyanúsítottaknál megtartott házkutatások során a rendőrök megtalálták az eltulajdonított tárgyakat és maradéktalanul visszaadták a sértettnek.

 

S. Ádám megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy szintén az éjszaka folyamán összeveszett egy ismerősével és az utcán először ellökte, majd megütötte és a földön fekvő sértettől elvette a cipőjét. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a 22 éves férfi másnap visszavitte ismerősének a cipőt, mivel félt tettének büntetőjogi következményétől.

 

A fiatalabb gyanúsítottat őrizetbe vették a rendőrök és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a nyomozási bíró 2017. február 6-án elrendelt. Társa, F. Tibor szabadlábon védekezik.

 

A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldték meg a Kunszentmiklósi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.