Lezárt akta – ültetvény a bérelt raktárban

2015. 11. 18., sze - 07:20
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelést javasol a Szolnokon vadkendert termesztő férfi ellen.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást Sz. Attila szolnoki lakos ellen.

A helyi körzeti megbízottak 2015. július 3-án 14 óra körüli időben Szolnok egyik utcájában ellenőrizték a személygépkocsival közlekedő 44 éves férfit. A rendőrök a jármű utasterében kábítószert, továbbá annak fogyasztásához és árusításhoz szükséges eszközöket, valamint nagy mennyiségű készpénzt találtak. A nyomozók a szolnoki férfi által lakott és használt ingatlanokban házkutatást tartottak és az egyik bérelt raktárban kialakított rejtett helyiségben több mint 400 tő vadkendert találtak. A férfi úgy nyilatkozott, hogy kizárólag saját magának termelte a növényt. A rendőrök a szolnoki lakost gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, a Szolnoki Járásbíróság 2015. július 6-án elrendelte a terhelt előzetes letartóztatását.

Az igazságügyi szakértők megállapították, hogy a rendőrök által lefoglalt növények a kannabisz indiai változatához tartoznak, illetve kábítószernek minősülő vegyületet tartalmaznak.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat a Sz. Attila ellen vádemelési javaslattal küldte meg a Szolnoki Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.