Lezárt ügy: ittasan, a tulajdonos tudta nélkül motorozott

2014. 07. 31., cs - 09:35
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol a 20 éves nagyhalászi férfi ellen.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Nagyhalászi Rendőrőrsének munkatársai 2014. június 7-én Nagyhalász belterületén igazoltattak egy segédmotor kerékpárral közlekedő férfit. Az egyenruhások az ellenőrzés alatt K. Gergő 20 éves helyi lakossal szemben légalkohol tesztert alkalmaztak, amely pozitív eredményt jelzett. A rendőrök K. Gergőt a rendőrőrsre előállították és vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A nyomozás alatt az is kiderült, hogy a gyanúsított a motorkerékpárt annak tulajdonosának tudta és engedélye nélkül vezette. Emiatt a fiatalt jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is kihallgatták gyanúsítottként.

 

A rendőrség a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte a Nyíregyházi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.