Lezárt ügy: vádemelés a várkeszői trafik betörői ellen

2015. 03. 31., k - 17:31
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le azzal a két férfival szemben lefolytatott nyomozást, akik a gyanú szerint 2014 júliusában betörtek a Várkeszőn található nemzeti dohányboltba.

Egy várkeszői férfi 2014. július 27-én hajnali 3 óra körül értesítette a rendőrséget arról, hogy a szomszédjában levő dohányboltba betörtek. A kiérkező járőrök az üzlet ablakát betörve találták, valamint az utcán több doboz cigaretta hevert. A nyomozás során a rendőrség látókörébe egy győri férfi került. A 19 éves H. B. gyanúsítotti kihallgatásakor beismerte, hogy ő és társa, a Pápa környékén élő 35 éves M. N. törtek be a nemzeti dohányboltba. H. B. állítása szerint a bűncselekményt társa tervelte ki, ő azért vett részt az elkövetésében, mert pénzzel tartozott az idősebb férfinak, amit nem tudott megadni neki. A 19 éves gyanúsított elmondta, hogy M. N. egy vas szerszámmal betörte az ablaküveget, majd bemászott az üzletbe. A fiatalabb elkövető a nála lévő zsákkal az utcán várta társát, amelybe belerakta azt a több száz doboz cigarettát és néhány csomag dohányt, amit az üzletben tartózkodó férfi adogatott ki a boltból.

A két férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Pápai Rendőrkapitányság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Pápai Járási Ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.