Lopás miatt őrizetben

2017. 03. 25., szo - 13:12
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 37 éves karancslapujtői férfit vettek őrizetbe a salgótarjáni nyomozók.

A rendőrség ügyeletére 2017. március 24-én 19 óra 4 perckor tettek bejelentést, miszerint Salgótarján belterületén ismeretlen személy feltört egy gépjárművet.  

A salgótarjáni nyomozók az azonnalos forrónyomos intézkedések eredményeképp egy órán belül belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható R. Olivér 37 éves karancslapujtői lakost. A férfi a nyomozás adatai alapján 2017. március 24-én az éjszakai órákban egy Salgótarján belterületén parkoló személygépjármű ablakát betörte, majd az ülésen hagyott táskából készpénzt, személyes iratokat és egy bankkártyát tulajdonított el.

R. Olivér megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2017. március 21-én az éjszakai órákban az egyik sosmoskőújfalusi családi házba - a nyitott ajtón keresztül - bement, majd az ingatlanból eltulajdonította a sértett táskáját az abban elhelyezett készpénzzel, okiratokkal, és bankkártyával együtt.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállított férfit a rendőrök egy rendbeli lopás bűntett és egy rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tesznek R. Olivér előzetes letartóztatásának kezdeményezésére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.