Lopott biciklivel ment betörni

2014. 03. 09., v - 08:33
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tüzet gyújtott az ásotthalmi bölcsődében, mert fázott.

Egy ásotthalmi lakos hívta a rendőrség segélyhívószámát 2014. március 8-án reggel és bejelentette, hogy az éjszaka folyamán elloptak tőlük egy kerékpárt. A kétkerekűt megtalálták a buszforduló melletti pizzéria tárolójában. A Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrőrs körzeti megbízottainak a férfi elmondta, hogy a feltételezett tolvaj a templomkertben van. A rendőrök igazolták a 61 éves S. Tibor Sándort, aki elszámoltatása során zavaros, egymásnak ellentmondó válaszokat adott.

Az adatgyűjtés azonban megállapította, hogy a 61 éves hajléktalan férfi Szegedről érkezett Ásotthalomra. Ellopott egy kerékpárt, majd betört egy használaton kívüli bölcsődébe, ahonnan ruhát, tisztálkodó szereket és más használati tárgyakat tulajdonított el. Az épület átkutatása során több helyen is tüzet gyújtott, valószínűleg azért, mert fázott.

Reggel a helyi pizzériába ment, ahol italozott, majd átsétált a templomkertbe. Ott egy melléképületet tört fel, akkor érték tetten a rendőrök. A lopott kerékpár csomagtartóján lévő zacskóból előkerültek a bölcsődéből elvitt tárgyak.

A berörés közben a gyanúsított megvágta magát, így az egyik ujja még akkor is vérzett, amikor az egyenruhások elfogták.

S. Tibor Sándor kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Védekezése szerint egy ismerősét kereste a településen, valamint a plébánostól akart pénzt kérni.

Ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. A rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a férfi előzetes letartóztatására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.