Magára hagyták a sérült kutyát - videóval

2015. 01. 13., k - 11:33
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi nyomozók 2015. január 12-én elfogták az állatkínzás bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható testvérpárt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. január 9-én egy állampolgár tett bejelentést, hogy egy Nyíregyháza közeli bokortanyánál több személy egy gépjárműből egy erősen vérző kutyát tett ki az út mellé, majd magára hagyva elhajtottak a helyszínről. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és az elkövetők felkutatását. A nyomozás 2015. január 12-én vezetett eredményre, amikor a rendőrök a feltételezett tetteseket, N. László 24 éves és N. Gábor Róbert 22 éves nyíregyházi lakosokat elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A testvérpár beismerő vallomást tett. Elmondásuk alapján a „Samu” névre hallgató kutyájukat a reggeli órákban sétáltatás közben egy nagytestű eb megtámadta és több helyen összeharapta. A  gyanúsítottaknak a megvadult vérebet egy bot segítségével sikerült elzavarniuk, de látva "Samu” sérüléseit úgy döntöttek, hogy meg kell válniuk az ölebtől, mivel nem lett volna elég pénzük a gyógyíttatására. Az ügyben a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A sérült ebet egy nyíregyházi állatbarát alapítvány fogadta be, ahol azonnali ellátását követően jelenleg is gondozzák.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.