Megszerezte, elásta

2015. 01. 17., szo - 11:13
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt vettek őrizetbe egy fiatalkorút a szécsényi rendőrök.

A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 17 éves magyargéci fiú ellen.


A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. január 16-án 17 óra és 17 óra 30 perc közötti időben egy magyargéci családi házba a nyitott ajtón keresztül bement, majd a lakásban tartózkodó időskorú sértettel találkozva őt szó nélkül több alkalommal megütötte, valamint a földre eső sértettet tovább bántalmazta. A gyanúsított ezt követően a lakásban kutatott és onnan pénztárcát és készpénzt vitt el. A fiatalkorú a pénztárcát eldobta, az eltulajdonított pénzt lakása udvarán elásta, melyet a rendőrök a későbbiek során felkutattak és lefoglaltak. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

A 17 éves fiút a rendőrök elfogták a rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nyomozók a fiatalkorút őrizetbe vették, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.