Megszúrta feleségét, majd fiát is

2015. 11. 02., h - 04:30
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előbb feleségét, majd fiát is megszúrta a férfi Jászapátin. A kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták a gyanúsítottat.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást F. A.  jászapáti lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 51 éves férfi 2015. november 1-jén 18 óra körüli időben lakóházukban egy késsel megszúrta feleségét, majd a hazaérkező fiát is, akivel dulakodni kezdtek.  A verekedésben mindkét férfi megsérült. Az esetről a mentőszolgálat munkatársai értesítették a rendőrséget, miközben megkezdték a sérültek ellátását. Az elsődleges orvosi vizsgálatok eredményei alapján a megszúrt 22 éves férfi életveszélyes sérülést, az asszony súlyos és F. A. könnyebb sérüléseket szenvedett.  A nyomozók az 51 éves férfit – egészségügyi ellátását követően – 2015. november 2-án 2 óra 1 perckor életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.