Megszúrta szomszédját

2014. 10. 06., h - 08:50
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök még a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható jászkiséri lakost.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság testi sértés bűntett minősített esetének elkövetése miatt indított eljárást I. Ferenc jászkiséri lakos ellen. 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a jászkiséri sértett 2014. október 5-én 18 óra körüli időben átment szomszédjához, akivel szóváltásba keveredtek, majd a 72 éves házigazda egy késsel több alkalommal megszúrta áldozatát. A mentőszolgálat munkatársai életveszélyes sérüléssel vitték kórházba a sértettet.

A bejelentést követően a rendőrök még a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit előállítottak a Jászapáti Rendőrsre. A nyomozók I. Ferencet gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.