Megtetszett nekik

2016. 05. 19., cs - 08:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balmazújvárosi rendőrök elfogták azt a fiút, aki a megalapozott gyanú szerint ellopott egy kiskutyát.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy 2016. május 18-án 10 óra 10 perc körül egy fiú bemászott balmazújvárosi háza kerítésén és az udvarról ellopta 8 hetes magyar vizsláját. A nő ekkor a házban tartózkodott és azt hallotta meg, hogy szomszédja kiabál neki. Mikor a bejelentő kiment az utcára azt vette észre, hogy egy fiatalkorú fiú és két lány az ő kutyájával állnak az út szélén. A sértett kérdőre vonta a fiatalokat és visszavitte kutyáját a házába, majd értesítette a rendőrséget a történtekről.

A járőrök adatgyűjtést végeztek a környéken és meglátták a kapott személyleírásnak megfelelő fiatalokat, akiket igazoltattak. A két kislányt meghallgatásukat követően átadták szüleiknek. A 15 éves fiút a rendőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a helyi fiatalkorút, aki elmondta, hogy a vele lévő egyik kislánynak megtetszett az eb, amit ő emiatt akart elvinni.  

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a fiú ellen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.