Megzavarták, kiugrott az ablakon

2016. 08. 25., cs - 08:37
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint kétszer is bement egy pincehelyi házba egy helyi fiatal.

A Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy fiatalkorú fiú ellen.

Az ügyben egy pincehelyi nő tett feljelentést, mert 2016. május 17-én ismeretlen tettes bemászott a házuk ablakán, majd kutatni kezdett, azonban az időközben hazaérkező lánya megzavarta, ezért a fiú kiugrott az ablakon és elmenekült.

A sértett elmondta továbbá, hogy korábban, április 27-e előtt ismeretlen tettes lefeszítette a szúnyoghálót a háza ablakáról, majd bement a lakásba, és mindkét gyermeke szobájából készpénzt tulajdonított el.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 17 éves helyi fiút, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

A Tamási Rendőrkapitányság a nyomozást lezárta, az ügy iratait az illetékes járási ügyészségnek a napokban vádemelési javaslattal átadta.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.