Menekült a rendőrök elől a rabló - videóval

2014. 06. 12., cs - 09:14
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a szegedi Sárosi utcai takarékszövetkezet kirablásával gyanúsított férfi.

A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei egy férfit kerestek Szegeden a Széchényi téren 2014. június 11-én 11 óra 10 perckor, akinél a segélyhívóra érkezett bejelentés szerint az állampolgárok egy kést láttak. Az egyenruhások felfigyeltek egy padon ülő férfira, aki azonnal futásnak eredt, amikor meglátta a rendőröket. A szegedi járőrök a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével a nagypostánál fogták el a 26 éves férfit, akinek a csomagjából egy gáz-riasztó pisztoly került elő.

G. Zsoltot elszámoltatásra a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályára állították elő, mivel a nyomozók már keresték a férfit a Sárosi utcában 2014. május 13-án elkövetett pénzintézeti rablással összefüggésben.

Akkor az ott lévő takarékszövetkezetbe egy férfi ment be arcát maszkkal eltakarva, kezében egy fegyverrel vagy annak utánzatával. Megfenyegette az alkalmazottakat, majd a megszerzett készpénzzel elmenekült.

A megyei nyomozók G. Zsoltot fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A rendőrség előterjesztést tesz az ügyészségen arra, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a gyanúsított előzetes letartóztatására.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben korábban kitűzött egymillió forint nyomravezetői díjat visszavonta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.