Négy főt állítottak elő

2013. 06. 08., szo - 21:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség rövid idő alatt rendet tett.

Pocsaj belterületén 2013. június 8-án 17 óra után egy Létavértes irányából közlekedő személygépjárműnek hajtott egy 6 éves kerékpározó kisfiú. Az ütközés következtében a gyermek elesett. Miközben a jármű vezetője megállt, hogy segítsen a fiúnak, a gyermek közelben tartózkodó rokonai bántalmazni kezdték. A bántalmazásnak a rövid időn belül a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget: négy főt előállítottak a pocsaji rendőrőrsre, ahol folyamatban vannak a meghallgatások. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján mind a gyermek, mind a gépjárművezető könnyű sérülést szenvedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.