Őrizetbe vették a szülőket

2016. 07. 15., p - 19:26
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök kiskorú veszélyeztetése bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki az anyát és a nevelőapát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya nyomozást folytat J. Szilvia 21 éves budapesti lakos ellen kiskorú veszélyeztetése bűntett, valamint személyi szabadság megsértése bűntett miatt. Élettársa, H. László 18 éves budapesti lakos ellen pedig kiskorú veszélyeztetése bűntett, személyi szabadság megsértése bűntett, valamint védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntett miatt.

Egy budapesti gyermekotthon munkatársaitól 2016. június 22-én érkezett bejelentés arról, hogy egy  hozzájuk érkezett testvérpárral kapcsolatban – azok sérülései miatt – bűncselekmény gyanúja merült fel.

A gyanú szerint a két gyermek édesanyja, valamint nevelőapja szülői kötelezettségüket rendszeresen megszegték azzal, hogy a nevelésüket,  ellátásukat súlyosan elhanyagolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a pár a két- és a három és féléves gyermeket rendszeresen bezárta a lakás különböző helyiségeibe, valamint H. László több alkalommal tettleg bántalmazta is őket.

A BRFK munkatársai 2016. július 15-én a délelőtti órákban elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket.

A rendőrség – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tesz előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.