Őrizetben

2015. 08. 03., h - 13:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint életveszélyes sérülést okozott egy nőnek Vácon.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Gábor 49 éves váci lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 49 éves férfi 2015. augusztus 2-án a hajnali órákban egy váci ingatlanban szóváltásba keveredett a sértettel, akit egy késsel megszúrt. A 36 éves nő a szúrás következtében – az orvosi vélemény alapján – életveszélyes sérülést szenvedett. A gyanúsított ezt követően elmenekült a helyszínről.

A rendőrségre 7 óra 30 perckor az Országos Mentőszolgálattól érkezett bejelentés az esettel kapcsolatban.

A Pest megyei nyomozók azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkihallgatást, melynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Gábort, aki ellen országos elfogató parancsot bocsátottak ki. A férfit a Váci Rendőrkapitányság járőrei még a bűncselekmény elkövetésének napján – 23 órakor – Vác egyik utcájában elfogták és előállították.

A Pest megyei nyomozók a 49 éves férfit őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki, valamint előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására. Ellene a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.