Őrizetben a bonnyai tolvaj

2014. 08. 21., cs - 10:12
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Padlásról és az udvarról is lopta a vasat, de egy ajtót is magával vitt egy helyi férfi.

A Tabi Rendőrőrs eljárást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy bonnyai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes 2014. augusztus 19-én 20 óra és 2014. augusztus 20-án 13 óra közötti időben behatolt egy bonnyai ingatlanra, valamint az ott található melléképület padlására. Az udvarról, valamint a padlásról vasakat és fa ajtót lopott el. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 20 éves helyi lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. A fiatalembernél megtartott házkutatás alkalmával az eltulajdonított tárgyak előkerültek. Az egyenruhások K. Krisztiánt elfogták, a Tabi Rendőrőrsre előállították, és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.