Őrizetben a két gyanúsított – videóval

2017. 01. 18., sze - 09:13
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint betörtek egy debreceni étterembe. Egyikük a bűncselekmény elkövetése után autót vett a lopott pénzből.

Egy debreceni étterem tulajdonosa tett bejelentést 2017. január 16-án 7 óra 30 perckor a rendőrségre arról, hogy az éjszaka folyamán a vendéglátóhelyére betörtek és onnan elloptak egy páncélkazettát, benne több millió forinttal. A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést végeztek, megtekintették a biztonsági kamera felvételeit és a beszerzett bizonyítékok alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható egyik férfit. A rendőrség H. Zsolt ellen országos elfogatóparancsot adott ki. A debreceni nyomozók 2017. január 17-én 2 óra 15 perckor Tápiószentmártonban az elkövetőt elfogták. Az 50 éves férfi lakásán tartott házkutatás során a Betörési Alosztály munkatársai lefoglalták az eltulajdonított készpénz egy részét, valamint egy gépjárművet, amit a gyanúsított a lopott pénzből vásárolt. Helyszíni kihallgatása során a tápiószentmártoni lakos a nyomozóknak megmutatta a menekülési útvonalát, valamint a 4-es számú főút mellett azt a helyet, ahol a páncélkazettát feltörte, majd hátrahagyta.

A beszerzett információk alapján a nyomozók azonosították a gyanúsított társát, akivel a betörést közösen elkövették. A gyanú szerint a 41 éves nyíradonyi férfi gépkocsijával az étteremhez vitte H. Zsoltot, akit megvárt, majd a helyszínről együtt menekültek el. A két férfi az eltulajdonított készpénzt J. Tamás otthonában osztották fel. Miután J. Tamás megtudta, hogy társát elfogták, önként feladta magát a Debreceni Rendőrkapitányságon. A nyomozók a két férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.