Őrizetben a somoskőújfalui rablók - Videóval

2015. 11. 20., p - 10:38
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök fél órán belül elfogták a rablással gyanúsítható 46 éves férfit és 38 éves nő társát.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy szemtanú tett bejelentés 2015. november 19-én 20 óra 10 perckor, miszerint egy férfit Somoskőújfaluban kiraboltak. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei a személyleírás alapján a helyszín közelében - fél órán belül - elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 46 éves férfit és 38 éves nő társát. A jelenlegi adatok alapján Cs. Gyula és élettársa, O. Erzsébet helyi lakosok a bejelentést megelőzően Somoskőújfalu belterületén egy idős férfit megtámadtak. A 38 éves nő a sértettet szándékosan földre rántotta, majd a járdán fekvő férfit tenyérrel és ököllel többször megütötte, mely közben a kabátjának belső zsebéből kivette a pénztárcáját és az abban lévő készpénzt. A 38 éves férfi a cselekmény közben végig jelen volt, majd az eltulajdonított összeget együtt megszámolták és a helyszínről közösen távoztak.

A rendőrök Cs. Gyulát és O. Erzsébetet elfogták, a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították, ahol rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A nyomozók az eltulajdonított összeget a gyanúsítottaknál ruházatátvizsgálás alkalmával megtalálták és lefoglalták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.