Őrizetben az életveszélyes sérülést okozó férfi

2017. 05. 11., cs - 07:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A körzeti megbízott elfogta azt a férfit, aki a gyanú szerint életveszélyesen bántalmazta élettársát Debrecenben.

A rendőrségre tett bejelentést 2017. május 9-én 22 óra 43 perckor egy debreceni egészségügyi intézmény dolgozója arról, hogy ellátnak egy nőt, akinek bántalmazásból eredő életveszélyes sérülése van. A rendőrök a sértettől megtudták, hogy pár nappal korábban élettársa veszekedett vele, majd megverte őt. A beszerzett adatokat követően a nyomozók országos elfogatóparancsot adtak ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 48 éves férfival szemben. A tócóskerti körzeti megbízott B. Jánost 2017. május 10-én 12 óra körül Debrecen, Torockó utcán elfogta és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra előállította. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsítottal szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.