Őrizetben az erzsébetvárosi rabló

2015. 11. 29., v - 12:34
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki egy délelőtti órán fenyegetéssel elvette a sértett értéktárgyait és készpénzét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat D. Roland 18 éves budapesti lakossal szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. november 26-án 10 óra 25 perc körüli időben a Budapest VII., Rózsák terén odament a sértetthez, kikapta kezéből mobiltelefonját, kabátzsebéből kivette pénzét, majd a táskájából eltulajdonította hangszóróját. Amikor a gyanúsított távozni akart, a sértett számon kérte, akit egy alkalommal megütött, illetve szóban megfenyegetett, hogy megkéseli, majd elhagyta a helyszínt.

A sértett egy közeli iskolába ment, ahonnan értesítette a rendőrséget. Egy ott dolgozó pedagógus segítségével autóval követték D. Rolandot a Budapest VIII., Kőbányai útig, ahová megérkeztek a rendőrök.

A járőrök a férfit elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.
Vele szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2015. november 28-án elrendelt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.