Őrizetben az időseket megkárosító csaló

2014. 10. 20., h - 13:45
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés megyei Kondoroson fogtak el a rendőrök egy budapesti férfit, aki telefonon keresett meg időseket. A hívott felek unokájának adta ki magát és milliókat kért kölcsön.

Békés megyében 2014 szeptemberében és októberében több, egyforma módszerrel elkövetett csalásról, illetve csalás kísérletről szóló bejelentés érkezett a rendőrségre. A sértettek minden esetben idős nők voltak, akik arról számoltak be, hogy egy férfi hívta fel őket telefonon. Unokájuknak adta ki magát és szorult helyzetére hivatkozva pénzt kért kölcsön. Többen voltak, akik - miután nem volt ismerős a hang - gyanút fogtak, bontották a vonalat és nem fizettek. De voltak olyan idős asszonyok is, akiket meg tudott téveszteni a csaló. Miután igent mondtak, az álunoka közölte: nem tud elmenni a pénzért, mert éppen távol van. Barátját küldi a kért összegért, akiben a nagyszülő megbízhat. Egy békéscsabai asszony pénzt és arany ékszereket is adott az idegennek, így több mint 2 millió forint kár érte. Egy békési asszony pedig 1 millió forint készpénzt adott át a számára ismeretlen férfinek.

 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az első bejelentéseket követően, a további csalások megelőzése érdekében felhívásban intette óvatosságra az időseket és családtagjaikat. A Békéscsabai Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság "Körös" közterületi támogató alosztályának rendőrei 2014. október 18-án lakossági bejelentést követően fogtak el egy férfit, aki egy kondorosi nőt próbált megtéveszteni. A nyomozás eddigi adatai alapján a 27 éves budapesti H. József több, a fentiekben leírt módszerrel elkövetett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Autójában, amit a rendőrség lefoglalt, telefonokat, telefonkönyveket is találtak a nyomozók. A férfit a Békéscsabai Rendőrkapitányság őrizetbe vette és 2 rendbeli csalás bűntett, valamint 2 rendbeli csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást. A nyomozók vizsgálják, hogy H. József hány idős embert károsíthatott meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.