Orvosi felszereléseket lopott

2015. 07. 27., h - 13:04
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gumikesztyűben, kivilágítatlan kerékpárral közlekedett az a férfi, aki a megalapozott gyanú szerint feltört egy autót és az abból eltulajdonított orvosi felszereléseket egy fekete szemeteszsákban vitte magával.

A kecskeméti járőrök 2015. július 25-én 1 óra 45 perckor a belvárosban ellenőriztek egy kivilágítatlan kerékpárral közlekedő férfit, aki egy kék, illetve egy fehér színű gumikesztyűt viselt és egy fekete színű nejlonzsákot szállított. A rendőrök az igazoltatott csomagjának átvizsgálása során különféle orvosi felszereléseket - köztük sztetoszkópot, fecskendőket, gyógyszereket, ampullákat - találtak, amelyek eredetéről a kerékpáros összefüggéstelenül, zavartan nyilatkozott. Mivel a férfi a személyazonosságát hitelt érdemlően nem tudta igazolni, ezért az egyenruhások előállították a kapitányságra.

 

A járőrök a zsákban talált névjegykártya alapján felvették a kapcsolatot egy helyi férfival, aki elmondta, hogy orvosi segédeszközökkel teli táskáját a gépjárműve csomagtartójában hagyta. Az utcán leparkolt gépkocsija ellenőrzésekor észlelte, hogy feltörték autóját és ellopták a felszerelését.

B. Erik 29 éves kecskeméti lakost lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes járásbíróság 2015. július 27-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.